|
11. fejezet
2010.08.23. 23:19
A Herceg és a miniszterelnök Alex nem csak a kincsekről szerzett tudomást a tegnapi nap folyamán. Azt is tudta, hogy odalent van egy portálkapu, ami átjáró a világok között. Egy olyan világba vezet, ahol apja, életének nagyrészét töltötte. Szeretett volna odamenni, felfedezni, milyen is lehet egy másik világ, ám egyedül nem szeretett volna menni. Apja viszont tuti nem engedte volna el. Ígyhát másfelől próbálta megközelíteni a dolgokat.
-Sziasztok! Mit csináltok? - köszönt Alex Ken-nek és Devlin-nek
-Hát szia! De rég láttalak! Mi szél hozott erre? - köszönt neki Ken, majd oda is ment hozzá
-Hát, ,,véletlenül" erre jártam, és gondoltam köszönök már nektek. - válaszolta a lány
-Igen? És hol itt a csapda? - kérdezte Devlin mosollyal az arcán.
-Semmi. Bár egy valami azért mégis van. Velem jönnétek egy kis kirándulásra?
-És mégis hová? - kérdezte Ken
-Az apám kincseskamrájába.
-Ahol azokat a remek cuccokat tartja? Király! - örült Devlin
-Hát én nem helyeslem ezt. - gondolkozott Ken. - Dehát végül is. Mehetünk. - hamar beleegyezett mikor a lány olyan bánatos szemekkel nézett rá.
-Remek.
Majd mindanyian felpattantak a saját légdeszkájukra, és elmentek Alex-ékhoz. A házuk a város egyik külsőbb részén volt, szép kis kerttel körülötte, és a szomszédok is messze voltak.
-A kutyával vigyázzatok - szólt Alex miközben befelé ment.
A lány már rég bement mikor a fiúk is utána mentek.
-Tudtad hogy a kutyádnak három feje van? – kérdezte ijedten Devlin
-Persze. Még jó hogy láncon van. Másként letépte volna a.....tudjátok mit. Ami csak nektek van. - kacsintott a lány, miközben a fiúk egyszerre nyeltek egyet.
Majd lementek a kincseskamrába. Alex szülei éppen nem voltak otthon. Lementek a kamra titkos helyiségébe, egy csapóajtón át vezetett le a kamra alatti teremben. És akkor ott volt az a valami. Egy nagy kapu szerűség, azonban előbb megkell azt nyitni, hogy működhessen.
-Egyik könyvben olvastam a portálkapuk megnyitásáról. Ez egy egyirányú kapu, vagyis csak egy helyre képes vinni. Szóval, nyissuk ki. - mondta Alex
-Nem veszélyes ez? - aggódott Ken.
-Ugyanmár! - legyintett a lány
Majd egy kis zsákocskából elővett 4 követ.
-Ezek az elemeket jelöli. Tűz, víz, szél és föld. - mutatta a vörös rubint, a kék zafírt, az áttetsző gyémántot és a zöld smaragdot. Majd mindet betette a megfelelő helyre a kapuban. És ekkor, a kapu megnyílt. Egy mennydörgés hangjával lila fény jelent meg a kapu keretei között, majd elcsendesedett.
A kis csapat lenyűgözve nézte a fényjelenséget.
-Na? Bemegyünk? - kérdezte Alex?
-Hát nem is tudom. - vonakodott Ken
-Ugyan mi baj érhet? Majd te megvédesz. - majd karon fogta a lány és a kapu felé mentek.
Devlin is utánuk ment. Majd mikor már mindhárman átmentek a portálon, a kapu bezáródott, és a kövek köddé váltak, amivel a kaput lehet aktiválni.
Lila fény tűnt fel a nagy sötétségből. Ezen a fényen át érkezett meg Alex, Ken és Devlin. Mikor körülnéztek, nem sok mindent láttak. Egy sötét barlangban voltak. Egy hatalmas barlangban, ahol nem volt igazán teljes sötétség, hiszen itt-ott fehér kristályok meredtek ki az ormotlan sziklafalból, amik különös módon világítottak.
-De hisz ez csodálatos! - mondta Alex
-Igen az.
-Menjük tovább. Hisz vissza már nem mehetünk.
Sokat kóboroltak a barlangi járatokban. Hihetetlenül nagyok voltak a magasságok és távolságok. Néha itt-ott a távolban felhangzott egy egy számukra ismeretlen lény hangjai sikoltásai, de különösebben nem törődtek vele, hisz úgy is messze lehetett, és különben is, a barlang falától visszhangzik az egész járat.
-Hol lehetünk? - kérdezte Devlin
-Nem tudom. De szerintem Wardenfeel-ben. Apám már mesélt róla. A föld alatt vagyunk, több ezer méterrel a felszín alatt.
Ahogy tovább mentek egy elágazást találtak. Erre folytatták az útjukat, azonban hamar rájöttek, hogy talán nem erre kellet volna jönniük. Egy alacsonyabb barlangvájatban voltak, mindenütt furcsa alakú sziklaképződmények áltak ki a földből. Alex rögtön felismerte mik ezek.
-Nézzétek! Ezek koporsók. Hatalmas kőkoporsók. Régen ilyen helyekre temetkeztek. - mondta Alex
-Igen tudjuk. - válaszolta Ken - Azonban nem kellene itt lennünk.
-Miért? Mi baj történne? - kérdezte nyugodtan a lány
-Ide az van írva, hogy:
,,Élők ne zavarják a holtak nyugalmát!"
-Jobb lesz akkor tiszteletben tartani. - bólintott Devlin
-Ugyanmár, az csak elijesztés miatt van. Tudjátok miért? Mert az ősi sírok ősi kincseket is rejtenek. - mondta Alex, s közben az egyik koporsóhoz közelebb is odament. Majd elkezdte letolni a tetejét. Nagy erőfeszítésnek köszönhetően a kő fedlap a földre esett hatalmas koppanással.
-Te meg mit csinálsz! - szólt rá Ken
-Nézd már! Ebben nincs semmi! Csak egy adag por meg pókháló - háborodott fel Alex
Miközben mindhárman a koporsó tartalmát nézték, egy hatalmas izzó sárga szemű árny jelent meg mögöttük. Az árny előhúzta iszonyatos pallosát, feje felé emelte, majd készült lesújtani vele. A fiúk gyors reakciójuknak köszönhetően hamar félre ugrottak, a lány nem volt ennyire ügyes, ő csak arrébb ment egy kicsit, és épp mellette a koporsó peremén csattant a hatalmas kard. Ekkor Alex látta támadója arcát. Vagyis nem, mivel nem volt neki. Egy eleven csontváz volt. Hatalmas páncélzattal, és szarvas sisakkal. Újból a feje felé emelte a kardját a két kezével, akkor azonban nem mozdult, hanem ezt mondta: ,,Gabriel!"
-Nem. A lánya vagyok Alex! - mondta olyan gyorsan amennyire csak bírta Alex
-Bocsásd meg udvariatlanságomat Gabriel lánya Alex. - válaszolta a csontváz hihetetlen mély hangon, majd kardjára a föld felé állítva támaszkodott.
Közben a fiúk is csak nézték, hogy milyen ,,barátai" vannak Alexnek. Már ők is közelebb jöttek.
-Ki vagy te? És mi ez a hely? - kérdezte Alex
-Korábban egy dicső királyság hercege voltam. De ennek már több száz éve. Azóta Gabrielt szolgálom. Alulmaradtam egy harc során mikor megküzdöttünk egymással. Én ostoba módon felajánlottam, hogy ha győz, élete végéig őt szolgálom. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú idő lesz ez. És még most sincs vége. Itt nyugszik Gabriel hadserege, a sötétség serege, és én vagyok a tábornok. Szólíts csak Hercegnek.
Éppen idejében jöttetek. Szeretnék mutatni nektek valamit.
Egy sziklaperemen voltak mind a négyen. Alant egy nagy szakadék van, egy lávafolyammal. Középen egy nagy, széles sziklahíddal. A híd a hegyoldalba vezetett, ahol egy kapu volt, és éppen kinyílt. Külös alakok mentek rajta ki be. Sokuk ember volt, azonban mások mégcsak nem is hasonlítottak emberre. A világ legszörnyűbb lényei voltak.
-Néhány hónapja fedeztem fel ezt a helyet. Tudjátok mik ezek és hol vagyunk? – kérdezte a Herceg
A srácok csak a fejüket csóválták. Alex tudta, azonban csak a gondolataiban mondta ki.
-Azok ott démonok. Az alvilág, a pokol szülöttei. Az pedig ott a démoni világ bejárata.
-De azok ott emberek. - mondta Alex, s közben a kulcstartójáról levett egy kis látcsövet. Nagyon modern találmány, alig 5 cm, mégis nagyon messzire el lehet látni vele.
-Igen emberek. De megszállták őket. Sok démonnak nincs teste, anyagi valósága, így fekete szellemfüstként szállják meg az embereket és így irányítják őket. Viszont ott azok a ronda, nagy izomkolosszusok szarvakkal, azok bizony valódi démonok.
-Hát ti meg mit kerestek itt? - szólalt meg mögöttük egy hang.
Megfordultak és látták, hogy a hang tulajdonosa egy démon. Magas volt, emberi kinézetű, azonban bőre vöröses-barna volt. Fején két előre meredező szarv volt, fogai hegyesek, karmai nagyok. Egy különleges vörös-bíbor-narancs ruhát viselt, ujjain csillogó gyűrűk, nyakában ékszer.
-Megállj! Nem harcolni jöttem. - szólt, mivel a Herceg már emelte rá a kardját.
-Ki vagy te és mit keresel itt? - mondta Alex
-A nevem Orlando. Démon vagyok, a világom egyik régiójának miniszterelnöke. És akit keresek te vagy.
-Heh, egy démon miniszterelnök. - mondta Devlin. - Ilyet se látni minden nap.
-Miért kerestél engem? - kérdezte a lány.
-Szörnyű dolgok történtek itt az elmúlt 200 évben mióta apád, Gabriel elhagyta Wardenfeel-t. Norgastor egyre nagyobb hatalomra tett szert. Mióta apád legyőzte a démonok vezetőit, ő kaparintotta meg a hatalmat. Ereje és kegyetlensége már már legendás. És most szörnyű dolgokra készül. Itt már valamennyi fajt leigázott ebben a világban. Tündéket, orkokat, trollokat, alakváltokat, törpéket, sárkányembereket és a jaguárokat is legyőzte. Egyetlen faj áll már csak az útjába: az ember.
Norgastornak sikerült létrehoznia egy kaput, mely képes a ti világotokba szabadítani ezt a förtelmes fajt. És akkor az emberiségnek vége. Norgastort mára már alattvalói csak úgy emlegetik: a Démon Messiás
-Hiszen te is közéjük tartozol! Miért segítesz akkor most mégis nekünk? - vonta kérdőre Ken az ijesztő külsejű lényt
-Csak így maradhat meg a világ egyensúlya. Ha a messiás kijut a ti világotokba, akkor mindennek vége. Eljön a világ vége, ahogyan ti emberek mondjátok.
-És ebben én hogyan segíthetek? - kérdezte Alex
-Meg kell ölnöd Norgastort mielőtt eléri a világotokat.
-Az lehetetlen. Hiszen nincs is fegyverem. És különben is egy hadsereg kéne ahhoz, hogy én oda a kapu mögé bejussak.
-Mi segítünk. Veled tartunk. Meg kell menteni a világot. Ahogyan korábban apám is tette. Velem vagy Dev? - mondta határozottan Ken.
-Veletek. - volt rá a válasz
-Egy hardsereget mondtál úrnőm? - kérdezte izzó sárga szemekkel a Herceg
Időközben nem telt el eseménytelenül Ben-ék élete sem. A gyerekek eltűntek, és nem tudták hogy merre lehettek. A szülők már mindenütt keresték, ám semmi eredmény nem született eddig. A hatalmas erkélyen Ben egyedül volt kinnt és nézte a lenyugvó napot. Merengését egy vészjelzés zavarta meg. Lassan bement a főhadiszállás csarnokába. Julie már ott volt. Mellé állt Ben és megnyomta az egyik gombot. Ekkor egy holografikus kép jelent meg. A Föld-et mutatta, miközben előtte egy féregjáratból egy hadihajó ugrott ki.
-Annithiai L-típusú fregatt. - állapította meg Ben. - Lyx. - vonta össze szemöldökét.
Viharfelhők gyülekeznek a család felett.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
